Глаза, опущенные скромно
Lesütve szemeid szerényen,
Fátyollal fedve válladat…
Szentek szentjének tartanak,
De mégis hitszegő vagy, érzem…
A szűzzel lenni – Máriával,
A tenger édes éje ez…
Világiakra nemhiába
Gyanakodott a szerzetes:
Falmélyedésbe, félhomályba
Rejtették a barátok őt –
Hogy fel ne dúlja bűnös álma
Az imába feledkezőt…
De ezt a fráterek megunták
…………………………………..
…………………………………..
…………………………………..
Vége ködöknek, hagyománynak!
Ma már a templomokban ő
Egyként világinak, barátnak
Szentségtelen-elérhető…
A költő – titkos hódolója
Szépségednek – csak ő lehet,
Mária, aki nem múlónak
Láthatja még a fényedet!
Ő, a sötét falmélyedésben
Térdelve, bánja vétkeit,
Megbánja dölyfös szenvedélyben
Fogant és bűnös verseit!
S te, szíved jóságos kegyével,
Ne haragudj, ha lánggal ég,
S ha néha tán szerelmi hévvel
Néz az egekbe föl, feléd!
1909. június 12.
______________________________
Az Orosz szimbolista költők
Baka István fordításában című
kötetből,
Alekszandr Blok verse