Арестанты
V. P. Polivanovnak
Testvérem, de sok vihart
Átvészeltem én tevéled,
Mikor őrizet alatt
Tömlöcünkbe elkísértek.
Úton ért a fergeteg,
Bőrig áztatott a zápor.
Mentél, nézted, mint üveg-
Lencsén át némán a távolt.
Megláncolták ott a
Lábunk,
Ám a sztyeppeket bolyongta
Álmunk.
Rács mögött, a kék egen
Fecskeraj cikázott gyorsan.
Alvással ütöttem el
Az időt a porgomolyban.
Sokszor űzted álmomat.
Hozta foglárunk a vodkát.
Rozsdás ablakrácsokat
Alkonyfények aranyozták.
Mind: a gyilkos, tolvaj,
Koldus,
Esténként dalolt a
Kórus.
Itt a sztyeppén, szabadon,
Érzem: fülledt volt a zárka,
Lánc csörgött a lábamon,
Bújtunk szürke rabruhába.
Testvér, hát ne bántson az
Arcunk ránca, satnya testünk.
Itt, az árvalányhajas
Fű közt mindent elfelejtünk.
1904
Szerebrjanij Kologyez
__________________________________________________________________________________