Я ухо приложил к земле
Földhöz szorítottam a fülem,
Azt hittem, lópaták dobognak, –
De csak morognak, sustorognak
Alant – erre fülel fülem.
Nem hangos lárma, ám szünetlen,
De hát ki suttogása szól
Vállam alatt, a föld alól,
S vajon miről cseveg szünetlen?
Rút féreg mászik? Nő a fű?
Vagy tompán vízcseppek csöpögnek?
Körös-körül némák a völgyek,
Száraz a föld, hallgat a fű.
Prófétahang e halk sustorgás?
Vagy talán oda hívogat,
Hol örök nyugalom fogad,
E bús morgás, sötét sustorgás?
1900. december 31. Miraksz
__________________________________________________________________________________
Az OROSZ SZIMBOLISTA KÖLTŐK BAKA ISTVÁN FORDÍTÁSÁBAN című kötetből