Матери
Kiléptem szegényes síromból.
Nem várt előtte senki sem.
Senki: csupán egy lombjafosztott,
Hitvány bokor bókolt nekem.
Leültem hát a kriptalapra…
Hová megyek, mi lesz velem?
Tüzem kihamvadt… felragadva
Hunyt lángomat – hová vigyem?
Azóta rég elfeledett már
Mind, aki állt a sír felett.
És az a nő, ki szeretett tán,
Most föl sem ismer engemet.
Szemüreg-éjem oly riasztó,
Lakába senki sem bocsát.
Itt meg nem óvnak vad vihartól
A rongyos, foszladó ruhák.
Nem. – Hát kriptámba visszabújtam…
Sír, drága, jó anyám te vagy,
Te, aki széttört koszorúddal,
Siratod mindegyre fiad.
1907. január, Párizs
__________________________________________________________________________________
Az OROSZ SZIMBOLISTA KÖLTŐK BAKA ISTVÁN FORDÍTÁSÁBAN című kötetből