Равенна
Őrizve mind a röpke percet
Évszázadoknak rejtekén,
Alszol, Ravenna, mint a kisded,
Az álmos öröklét ölén.
Nem hoz római kapun át ma
Rabszolga már mozaikot.
S rideg bazilikák falában
Tüzét veszíti aranyod.
Nyirkosság csókolgatja lágyra
A durva kriptafalakat,
Hol szarkofágok zöld rajában
Császárnők, szentek alszanak.
Sírboltjaid sok terme hallgat,
Küszöbük árnyas és hideg,
Hogy fekete szemével Galla
Ne fúrja át köveidet.
Lemosták, elfeledték itt a
Harc és viszály nyomát: a vért,
Hogy fel ne ébressze Placída
Dala a régi szenvedélyt.
A tenger innen messze táncolt,
A sáncot rózsák keritik,
Hogy élet-viharáról álmot
Ne álmodjon Teodorik.
Ház, ember és a tágas-téres
Szőlők – megannyi cinterem.
Csak a latin nyelv ünnepélyes
Rézkürtje zeng a köveken.
Csak ravennai lányszemekben
Látom suhanni néha át
A visszahozhatatlan tenger
Sohase múló bánatát.
Csak éjente, a völgybe szállva,
Jósszavait sorolva fel,
Dante sasorrú, érces árnya
Az Új Életről énekel.
1909. május-június
__________________________________________________________________________________
Kéziratból