О доблестях, о подвигах, о славе
Hírnév, dicsőség, hősi tett: feledtem
Mindent, amit e bús föld adhatott,
Mikor megláttam egyszerű keretben
Az asztalon, hogy arcod rám ragyog.
De jött a nap, s te elhagytad a házam,
Eldobtam meggyalázott gyűrümet,
Elmentél, végzetedre lelve másban,
S én elfeledtem szép arcod s szemed.
Napok peregtek, örvénybe merülve…
Bor s szenvedély emésztett napra nap…
S rád emlékeztem, asztalomhoz ülve,
S úgy hívtalak, mint ifjuságomat.
Hívtalak, ám te nem fordultál vissza,
Könnyeztem, ám te nem szálltál alá,
Kék köpenyed bús válladra borítva
Rég elmentél egy nyirkos éjszakán.
Gőgödnek menhelyét, te drága, kedves,
Meglelted-é a másik oldalán?…
Mély álmomban köpenyed kékje repdes,
Mely messze tűnt egy nyirkos éjszakán…
Gyöngédség, hírnév álmát elfeledtem,
Elszállt az ifjuság, kihunyt a fény!
Szép arcod mását egyszerű keretben
Az asztalomról is levettem én.
1908. december 30.
__________________________________________________________________________________
Hátország, 1992/2 51-52. p.