Когда в листве сырой и ржавой…
Ha már a rozsdás berkenyének
Bíborlanak dús fürtjei, –
Ha a bakó csontos kezével
Végső szögét belém veri, –
Ha ólmos folyamár felett én,
A nyirkos és sötét egen,
Hazám komor szemét keresvén,
Megrándulok keresztemen, –
Akkor – kék messzeségbe nézve,
Vércseppek, könnyek függönyén
Keresztül látom majd: merészen
Sajkáján Krisztus száll felém.
Egy lesz reményem és reménye
És a darócing-viselet.
És bámulom a tenyerébe
Vert véres, elrozsdállt szeget.
Krisztus! Nézd, kínzatom kereszten!
Oly bús e tágterű haza!
Kiköt-e megfeszített mennyem
Partján a sajkád valaha?
1907. október 3.
__________________________________________________________________________________
Hátország, 1992/2 51-52. p.