Весенняя грусть
Ülök magam, füzek között,
Sápasztó, szűzi bánatommal.
Hó-sarló a fejem fölött
Tündöklik kéklő, bús magosban.
Valaha én s barátom itt
Barangoltunk a régi kertben.
Ő hallgatott, de ujjai
Liliomot téptek remegve.
Hallgattunk. Mire este lett,
Zongora sírt az ősi házban,
Esténként vittél engemet,
Ellankadva szerelmi lázban,
Akácok zöld alléin át,
A lenge, áttetsző homályban,
Ahol fehérlő gráciák
Sziluettjét ringatva lágyan,
Árnyak játéka tarkitott
Szilárd talapzatot alattuk,
S a vízbe ezüst szalagot
Vetített márványfényü arcuk.
Hó-sápatag, füzek között
Ülök magam, szűz bánatommal.
S magamban nézem fák fölött
A fény sarlóját kék magosban.
1905. március
Moszkva
__________________________________________________________________________________