Esős tavasz

Hetek óta esik, hetek óta
      csukaszürke az ég.
Katonák menetelnek, a nóta
      ugyanaz, ami rég.

A rügyek kibomolnak, a lombok
      üde zöldje virul.
De az árnyak, a gondok, a rongyok
      hada is kivonul.

Kenyeret kotorász a kukából
      a biciklis öreg.
Teli szatyra a címer a zászlón, –
      hol a régi szinek?

Parizer, nem a vér, a piros ma,
      a fehér meg a géz;
s mi a zöld? Kenyerünkbe torozva
      bevonult a penész.

Hazamennek a büszke vadászok,
      kiürül izibe’
a vadon, – s ki magaslesen állott,
      lesi, elviszik-e?

Szopogatja a zápor a fákat:
      csak a csontja maradt
ama tegnapi, dús lakomának.
      Meg a csonka falak.

Adu, ász kiterítve – kifosztják,
      aki nyerni akar.
S kiterítve – halott ez az ország?
      S a világ ravatal?

Ma akadnak, a tort akik állják,
      de utána vezekl-
eni kell, ha – benyújtva a számlát –
      jön a fin de siècle.

Csupa rom, csupa rím, csupa omlás
      ez a vers, – magyaros
csak a rög, csak a rag, csak a romlás,
      s noha nyers, takaros.

Hetek óta esik, hetek óta
      kiderül, beborul.
De hiába ujul meg a nóta:
      ami régi, se új.

(1989. május)

—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)

     Előző oldal          Következő oldal