Ó, éjszaka, fekete ménes!
Mezőimet végigtapostad,
de csikószem-csillagaid
mégis nekem világítottak.
Ó, éjszaka, fekete kendő
parasztasszony-erdők fején!
Szövetkezem a virradattal,
és gyászodat letépem én.
Sovány cserjék hófödte tájon –
porcelán tálban őzgerinc.
Sötétség, véres lakomádon
csontig pusztítasz engem is.
Bokorrá bűvölt paripám
sörényét szélvésszel cibálod.
Én erdőkkel, tornyokkal mégis
szétszaggatom hóhérpalástod.
—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)