A mező Veronika-kendő:
töröld belé az arcodat!
Ne hitegesd magad, hogy e
földön más nyomod is marad.
S elég is ennyi. Ím, öregszik
elfáradt arcoddal a rét,
s kirohad fogaid közül
a virágmag-keserüség.
Vadvízzé simuló szemedre
majd jégkéreg-szemhéj tapad;
és pillaként verdes a nád a
tél nyugodt egei alatt.
A mező Veronika-kendő:
töröld meg veritékező
arcod benne – magába oldja
maró emléked a jövő.
—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)