P. J. emlékének
Mint aki egy kihűlt váróterem
padján riad fel téli reggelen
zsibbadt tagokkal feltápászkodik
körülnéz s nem érti mért van itt
vacogva vaksin úgy születtem én
hideg a csarnok és a pad kemény
idegen nyelven szól a megafon
és elfeledtem régi otthonom
mért hagytam el csak szárnycsonkom sajog
s csak azt tudom átutazó vagyok
bár hova honnan nem emlékezem
de elrongyolt kabátom a jelen
lefoszlik egyszer és az olajos
padlóról elrugaszkodom zajos
világotok légypiszkos üvegét
kitörve és visszafogad az ég
—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)