(Liszt Ferenc: Unstern, Sinistre, Disastro)
Balcsillagom, te szárazon csikorgó
homokszem Isten fogai között
hová rohansz a kristályhéju, forgó
szférákon át, mint földi üldözött,
kitől házat, hazát és anyanyelvet
elvettek, és körötte kürt rivall,
s mégis, mint víz alól, a mennyet
szippantja távcsők nádszálaival
Balcsillagom, te égi eb, ki rúgott
beléd, miféle ütlegek elől
loholsz, kilógó nyelvvel és behúzott
farokkal, s bár tetőled tündököl
a földi éj, a szégyened sugárzik
csak a sikátor-mindenségben, és
angyal röhög, felfegyverezve állig,
mögötted, s szárnya éles, mint a kés
Balcsillagom, szétszaggatott uszályod
vonszolva, véres öllel futsz tova,
akár egy égi Szúza meggyalázott,
zsoldos elé lökött menyasszonya,
s nincs menedék, a barbár palotában
dőzsöl a gőgös, parvenü görög…
Balcsillagom, lobogj az éjszakában,
gyalázatunk, akár a fény, örök
—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)