A lombon átszűrt…

A lombon átszűrt nap kemény
hullámú lobbal ég el,
avarrá hamvadt tiszta fény
s vad fák merev reménnyel.

Az ágak megkötött szerelme
kínjában ver, parázslik,
s szigorú békében telik be
a szelidebb halálig.

A félelemmé vált homály
riadt sötétre gyávul…
S én itt születtem! Óv e táj,
de nem ment meg magától.

(1968)

(Tiszatáj, 1969. február; Magdolna-zápor, 1975)