Borul, kiderül, de oly égi közönnyel,
a szürke, a kék ugyanazt
nedvedzi: hideg szeme bár teli könnyel,
részvéttelen itt a tavasz.
A menny is, akárcsak a pléhkuka, fénylik, –
esik, nem esik, csupa fém-
csillám a világ: a metáll, ami kéklik
s zöldell, nem a fű, nem a fény.
Borul, kiderül, de oly égi közönnyel:
a szürke, a kék ugyanaz.
Hideg szeme telve halálfagyu könnyel, –
talán siratónk a tavasz?
Zord március ez: a virága a sárból
nyílt – bár lila, sárga, fehér –;
de fellege, lengve, akárha a fátyol,
gyászával a nyárig elér.
—————————————————————
(A Baka István művei. Versek című kötetből.)
