A megnyúlt árnyaktól riadtan
égnek futott a fény szilánkja,
s lágy földmeleggel ült a hűvös,
szélfútta csillagok szagába.
Behálóz egy kopottas fácska
kék árnya, mint a vérerek,
poros lombocska ráz ruhámra
gyöngén kialvó fényeket.
Megállok s száll az esti pára
szép árnyam kontúrját követve,
így rajzolódik fel magányom
egymásnak épült fellegekre.
A görnyedt fűből béka néz rám,
zöld hátán zsíros hold remeg,
s fénylő, hideg szemébe zárja
utolsó húszfilléremet.
1968. május / WM KGY 2013.17.1. / Szegedi Egyetem, 1968. december 3. /Kortárs, 1972 / 9 Régi este címmel
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)