Még mindig tépelődöm s szavakat rakok
magam elé, mint kenyérből készített
sakkfigurákat,
hogy hát miféle szeretet, ha szeretet,
amit hordozok és miféle bánat?
Nem én alázkodtam meg, te aláztál
minden tekinteteddel s még elhallgatott
szavaiddal is,
s ne gondold azt, hogy elfelejtem, megőrzöm
és a kapott
sebet vissza is adnám, ha lehetne,
de nem bántalak s olyan jó ez nekem:
valamit én is megbocsájthatok.
1965 / Új Dunatáj 1996 / 2
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)