Tündének
Arcod az íratlan papír
kockái közt dereng bezárva,
s egy messzi füst hajadat írja
tüzem titkaként a tájra.
Már kivetették a szavak
maguk közül a te neved,
s hogy szívemnek kimondjalak, kevés
a ráalvadó emlékezet.
Elvesztettem a poharat,
mely ízedet, mint lelket, őrzi;
párája gondom – messze vagy,
s a lélek sorsa: kitörni.
Talán nem bánat ez, csak annyi:
bánat, mely bánat-társra vágyik,
magába fordított tükör,
melyről minden más arc leválik.
1971. szeptember / Magántulajdon
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)