Kishugom meséskönyve
Kerek erdő szélén
ezüst szellő játszik,
annak közepében
csillagfű virágzik.
Bogár arra surran,
féreg arra vásik,
csillagfű tövében
mesemondó bácsik.
Mikor egyik mondja,
szunyókál a másik,
mikor egy se mondja,
szellő hadonászik.
Én is arra jártam,
három napot-éjet
közelükbe’ álltam,
tudom az egészet.
A szép és hiú kiskirályfi
Volt egy kis királyfi,
patakot se látott,
egyszer odaért s a
szélinél megállott.
„Ki van ott a vízben?
Egy másik királyfi?”
Nézi, közelebb lép,
azt akarja látni.
Hetekig csodálta
s még vagy három estét.
Beesett a vízbe,
hiába keresték.
A halhatatlan madarak
Indiában a madarak
függeszkednek a völgy felett,
alattuk fák magaslanak,
és minden nap lehullik egy.
Nem hűlt ki még a holttetem,
s lezúdul mind elé,
s egy vércseppel a csöriben
süvít az ég felé.
A réteken fehérlenek
kóccal tömött csontvázaik,
de vérük most is ott lebeg,
ahonnan származik.
Az elefánt-bébi
Az elefánt-bébit
úgy költik tojásból,
alig másfél mázsa,
ha világra lábol.
Homlokán is csillag,
szemében is csillag,
karcsú a bokája,
tejagyara csillog.
Nem is alszik máshol,
liliom kelyhében,
vízbe ér a lába,
füle ring az égen.
Csillagokba’ dér van,
leszitál a tájra,
alukál a bébi,
hófehér a szája.
Álma felröpíti
felhők magasába,
száll a pici bébi
vígan trombitálva.
K.n. / 195? / WM KGY 2013.2.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)