Megyek topogva, hallgatag
a hitemből kivert világban,
a szégyenemre rátapadt
éjek mocskából hajt ki árnyam.
Elétek állok – verjetek,
mint romra lakatolt kaput:
ó, húsként málló fellegek,
alkonnyá hamvadó faluk!
K.n. / 1971. IX. 28./ Tiszatáj, 1996 / 9
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)