A csillagfény, mint férc, kilóg
e rosszul megvarrt éjszakából.
Rám tapad, szorít a sötét,
megreccsen minden moccanástól.
Hét éve alszol már velem
paplanod tó – gyűrűzik lomhán,
s elsimul, mint a jég, fehéren…
Micsoda tél acsarkodik rám!
Tested lágy szövetébe tűként
merültem: gyötrelemben, kéjben
megvarrni sorsunk – jaj, ha széthull,
s kitetszik mezítelenségem!
K.n. / 197? / WM KGY 2013.19.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)