Én nem tudom, ma délután
boldog miért vagyok,
miért enyém a csend, magány,
ha – ím – elhallgatok?
Tán jóságától részegül
az önelégült lélek,
hogy azt, mit vélek vétkemül,
még győzik az erények?
A test, a frissen fürdetett,
beszívja most az őszi
est illatát a bőrbe s egy
szavamnak még megőrzi.
Húsomban ott a pillanat,
a mindenségbe készül,
a szemedben majd (ki messze vagy)
tekintetté egészül.
1965. X. 3. / WM KGY 2013.15.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)