1
Most meghalnak a bogarak,
kihúny a csillag egeden,
kibomlik gyönyörű hajad,
s lefekszel nélkülem.
2
Tekinteted kutat fúrt szemembe
s most könnyeim patakzanak,
lebombázták kis falvaim, de
felépitem Napod alatt.
3
Ruháimat a székre dobtam
s úgy járkálok mezítelen,
mint gyermek, kit majd bűnre szoktat
a serdülés s a szerelem.
4
Olyan vagy, mint akit szeretnek
s jóságosan viszontszeret,
s el is hiszem, amíg szeretlek,
hogy rosszabb volna nélküled.
1965. XI. 21. / WM KGY 2013.16.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)