A záport oldozó, vak délutáni fényben
hazafelé megyek;
zajdul a táj, s a játszótér füvében
sarlóval szénát gyűjt be két gyerek.
Valahogyan minden egy még erősebb
szín glóriáját kapva tündököl;
frissen festett kerítés, rózsák, a tetőket
nézem, amíg forog, csak forog, fentről egy ököl,
hogy lecsapjon rózsáinkra, fáinkra és a játszó
gyerekek rémülten hűvös küszöbre fussanak;
s hogy ami most ilyen példátlanul sugárzó
volt, elhervadjon ostora alatt.
1965 / WM KGY 2015.20.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)