(Liszt Ferenc: En rève. Nocturne)
Én az vagyok, ki nincsen is talán;
egy álom – mint egy asszony – oldalán
elnyúltam egykor, és azóta várom,
hogy a való helyére lépjen álmom.
Én az lennék, ki nincs, de léte több,
mint bárkié a létezők között,
mert vanni könnyű – lenni nehezebb
léleknek, földi árnyképek felett.
Hol angyalok kötöznék át sebem:
a kék csempéjű égi kórterem
vasrácsos ágyán volna jó örökre
elszenderedni és aludni csak,
gyógyulni fény-infúzióba kötve,
míg mint a var pereg le napra nap.
1994 / WM KGY 2015.86.1.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)
