1964 karácsonya 
előtt elkértem a gimnáziumból 
egy Mambó magnót, – nagy kincs volt, de arra 
hivatkoztam, hogy barátommal (ő ma 
színházi rendező Zalában) az 
április negyediki ünnepi 
műsort mondjuk rá, – ám a célom az volt, 
hogy Mozart „nagy” g-moll szimfóniáját 
vegyem fel rá a rádióból (persze, 
középhullámról – URH nem volt még); 
így hát a mikrofont a Népszuper 
hangszórójához tettem, s hogy a ház 
zajai ne zavarják, letakartam 
pokróccal a magnót s a rádiót. 
A felvételt még így is zörejek 
– bár éteriek – kísérték: orosz 
hírek, arab müezzin gajdolása; 
mégis az első GÉ-MOLL volt, melyet 
birtokolhattam, mint egy könyvet, mint egy 
leánymosolyt a nagyszünetből, mint azt 
az izzadt kézfogást… Elég is ennyi 
kamaszkorom (tizenhat éves múltam) 
ártatlan-fülleteg titkaiból! 
Mozart, igen, s leginkább mollban írott 
művei, azok feleltek meg ekkor 
ízlésemnek – a Buddha-súlyú bálvány: 
Beethoven lottyadt körte lett, amint 
a Mozart-Rekviemet és a d-moll 
zongoraversenyt és, persze, a g-moll 
szimfóniát megismerhettem – bár a 
varázs félóra, – elhangzott, s az éter 
elnyelte újra… Magnóról s lemez- 
játszóról nem is álmodhattam én 
(ezért van mostan három is – ha egy 
elromlik, zene nélkül ne maradjak 
fél percre sem)… S ím: hatvannégy telén, 
dobkályhás, kis szobámban, fel s alá- 
járkálva hallgathattam éjjel és 
nappal az édes ajkú elmúlás 
zenéjét, a parókás-parfümös 
haláltánc-menüettet, a dacos don- 
giovannis „No! no!” -dobbantásokat s a 
nő- s halálszagú, de végleg a 
semmibe hulló ifjúság panasz- 
szavát, – mit érthettem belőle akkor, 
s mit éreznek ma jobban? Szinte semmit… 
A magnószalag többször elszakadt, 
rosszul fűztem be vagy csak elnyüvődött 
a használattól – nem tudom; hiába 
ragasztgattam, – végül a tiszti klubból 
(ott színpadoztunk) loptam másikat, 
míg falazott barátom, – erre mondtuk 
rá azt a műsort: Váczi, Garai 
és Györe Imre ünnepi, hazug 
verssorait (mi hittünk mindegyikben), 
s nem őriztem meg azt az összeszabdalt – 
ragasztott, hígító-hullámosított 
szalagot, amely több volt, mint az első 
ölelkezés, mi elvakít s kilobban, – 
viszony volt – folyton ismételhető 
szeretkezések biztonsága, mintha 
nem is a szűz Pamínával, magával 
az Éj Királynőjével éltem volna 
egy hétig, fülledt ágyasházban, és 
azért maradtam élve iszonyú-szép 
ölelkezéseink után is, mert a 
Párkák szalagja elszakadt a Mambón.
1991 / Délmagyarország, 1991. november 30.
*A kötetben Mambo áll a címben, de a Baka István életében megjelent publikációban Mambó szerepel.
————————————————————————
(Baka István Összegyűjtött versek című kötetéből)
