Вечер в лесу
Lepihenhet a bolyban a hangyacsalád.
Elenyészik az ekhó.
Csalogány dala1 lakja e sok kupolát?
Vagy a póri kakukkszó?
Milyen ó muzsikus siratódala száll
a szunyog-fuvolákról?
Nem öl álomi rém, ha tetődre kiáll
a cicád s lenyivákol.
Idehallik a darvak, e guszla-szavú
madarak sürü krú-ja,
e nem emberi kórus olyan szomorú,
s olyan édes a búja.
Sietős soraink – temetői világ,
csupa dics, csupa tüske.
Haloványul-elalszik a versben a láng,
a betűk csak az üszke.
Soraink – csupa csörte, kakasviadal,
de se kéje, se tétje.
Csak ahogy denevér fura szárnya kavar
szeleket bagoly-éjbe.
Kalapács is alig töri szét a diót,
de belül hol a magja?
Megesik, hogy a májusi büszke hahót
csak a tél hava hallja.
A vizekre zizegve hajolgat a nád.
A halak grimaszolnak…
Körözöl, kicsi pók, buborékba bezárt,
szabadulsz-e maholnap?
Az olajszinü égbe a nap lebukott.
Csak a nyír susog egyre…
De te félsz, ugye? Nem, s a szivem se dobog,
menedék ez az este.
————————————————-
(A Viktor Szosznora versei című kötetből. Baka István fordítása.)