Rajzok az asztalomon.
Légy-feszület falamon.
Pára.
Tejszinü holdsugarak
tengere. Fák, mohosak.
Lázas
illatot ont a virág.
Tó-kifutóra kacsák
gyűlnek.
Horga kivetve, fura
ó ladikon ki fia
görnyed?
Vadra az erdeje vár,
fészken ül égi madár,
rakva
mézzel a méhkasok is,
csak neki, csak neki nincs
vacka.
Senki se küldi el őt:
– Menj ne fecséld az időt
többet!
Arra a hal sose jár,
reszket uszója, akár
könnycsepp.
Itt a falon csuda van:
óra a súlyaival
koccint.
Bámulom ezt a csudát
és ama senki fiát
ott kint.
Bűnös-e, szent a világ?
Ólban a lomha kocák –
szfinxek.
Szunnyadozó tehenek,
almot az éj meleget
hintett.
Alszik a borban a láz.
Holnapi harc a darázs
álma.
Fűbe a mag lepereg,
fordul a föld, fut az est
árnya.
————————————————-
(A Viktor Szosznora versei című kötetből. Baka István fordítása.)