Fölöttem nyúlánk, áldásra emelt
Karú fatörzsek s krétaköd,
Leroskadok, s a rőt avar befed,
Elbújtat gombái között.
Enyém e föld, e vétkes-védtelen,
És tőle mindent megkapok:
Hangyatürelmét adja énnekem,
S lelkét, mely csípős, mint a jód.
Bolyongásaimat bevégezem.
És gyökér-labirintusod
Mélyébe veszve végül meglelem,
Titánia, a trónusod.
Halott nevem eméssze hát a tűz!
Mellvértem rozsdás leveled.
Átkozz, ölj meg, királynőm, csak ne űzz,
Ne űzz el innen engemet.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)
