Кем налит был стакан до половины
Ki töltötte a poharamat félig,
S mért nincs a rózsa már az asztalon?
Nincs rózsa! Terjeng kármin foltja mégis,
És illata a hűs üveglapon.
A paplanod lecsúszott virradatkor,
S te fölkeltél, míg szunnyadt a világ,
S keresgélted a vízzel teli kancsót,
S bejártad otthonom minden zugát.
Nem a te fényed most a csillogó víz?
S nem múlik ujjnyomod az üvegen,
Mintha a hajnalt, melybe visszaút nincs,
Nem óvná úgyis emlékezetem.
Örülsz talán, míg hófehérben alszol,
S álmon-valón át küldöd permeteg
Fényed, hogy nem kell szólnod már magadról,
És emlékezni rád nem is lehet.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)