Ардон
1
Feldúlt leveled, hát lóra, merész
Vágtára a hegy peremén!
Sziklán kaparásztak az udvarok, és
Lármázva futottak elém.
Korbáccsal ütöttem a szép paripát,
Nem lesz a szerelmed enyém,
Ugrott a lovam, száguldva alább,
Hol árad a víz feketén.
Halálra sebezte az árva folyót:
Ardont a köves folyamágy,
Gyűlölt meredélyre hiába futott,
Kútmélybe zuhant le a vágy.
S van mégis, amit sohasem feledett:
Ősz partjai szédületét,
Név nélküli síron az ősi követ,
S mit szkíta adott: a nevét.
2
Vijjogva, a szárnyaival kaszabolva
Űzött le a völgybe a büszke madár,
Eldőltem, a parti kövekre lerogyva.
– Te gyáva vadász! – kiabálta az ár.
Puskám felemelve tüzeltem a habra,
S felszökve magasra elém kicsapott,
És kődarabok csattantak a partra,
S bolydultak a mélyben a halcsapatok.
Dalolt s szeretett a világ, de aludtam.
S ha vitt is e tájra az éjben utad,
Pisztrángra talált tehelyetted az ujjam,
S fölöttem a víz jeges árja szaladt.
Hiábavaló – megüzented – a harcom
Érted! S ma az álom elémbe idéz:
Futok, szerelem-szaggatta az arcom,
S Ardon sebes árama újra igéz.
(*Ardon – Észak-kaukázusi folyó.)
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)