Мне опостылели слова, слова, слова
Szavak, szavak, szavak, többé nem kelletek,
Nem tartom sokra már az értelem hideg
Szavát, ha éjszaka úgy verdesi tetőmet
A száraz lomb, akár rongyos ruháju özvegy.
És úgy tetszik, csupán én hallom rosszul őt, mert
Panasza halk s a szél neszében elveszett.
Nővérem ő talán. Nővérem nem lehet.
S hiába győzködöm a bomlott agyu, görnyedt
Fákat, hogy harmatos az ingujjam, süket
Az én szavamra mind, s csak nyögni hallom őket.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)