Засуха
Mint tífuszos, lázverte ajkak,
A föld kicserepesedett,
S gyárkéményként füstölve, halkan
Búgott az örvénylő meleg.
És kiszáradt a folyó medre,
Elhagyta a víz a kutat…
A hőség jégtűje örökre
Lassúdó véremben maradt.
Ring benne, karcsútestü gálya,
És megcélozza szívemet,
Keresgeti, de nem találja
Az utat, mely belé vezet.
Jöhet jövendő – menedéket
Lel benne is ez az aszály,
Hol árván bolyong csak a lélek,
És megváltást hiába vár.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)