Синицы
Kék ég alatt, a hóban,
a zöldesen derengő
Fenyők közt állva, szótlan
vártuk, mit ád az erdő.
Csapatnyi cinke rebbent,
csendítve furcsa lármát,
Mint görög étteremben
csengő ezüstkanálkák.
Úgy tetszett most, a tenger
viharkavarta kékje
Csapott ki vad dörejjel
a partszegély kövére.
A szolgáló lelökte
a tálcát megriadva,
S dühöngve szedte össze
kanalait a gazda.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)