Стирка белья
Marina a tálra hajol.
Gőg fortyog a vízben, a habja
Két szorgos karja alól
Szétfröccsen a szürke falakra.
Kicsavarja a tiszta ruhát.
S tárt ablak előtt, kiterítve
Hűs vásznait, áll.
A világ
Hadd lássa keresztre feszítve.
Gép búg a magasban, a tál
Habzó vize megremeg, és a
Tetőn felüvölt a halál
Zord hírnökeként a sziréna.
Száradnak az ablak előtt,
Négy arsin hosszan a szürke
Ruhák.
S ő áll csak a zöld,
Tómélyi homályba merülve.
Két hónap, amíg makacsul
Nem adta magát meg a Káma
Partján, de a végzet az úr,
S kötelet hurkolt a nyakára.
—————————————————————-
(AZ ARSZENYIJ TARKOVSZKIJ VERSEI című kötetből. Baka István fordítása.)
