„Én az vagyok, ki élte századát,
S nem én volt…”
(Arszenyij Tarkovszkij: Kézirat)
Én az vagyok, ki nincsen is talán;
Egy álom – mint egy asszony – oldalán
Elnyúltam egyszer, és azóta várom,
Hogy a való helyére lépjen álmom.
Én az lennék, ki nincs, de léte több,
Mint bárkié‚ a létezők között,
Mert vanni könnyű – lenni nehezebb
Léleknek, földi árnyképek felett.
Hol angyalok kötöznék át sebem:
A kék csempéjű égi kórterem
Vasrácsos ágyán volna jó örökre
Elszenderedni és aludni csak,
Gyógyulni fény-infúzióba kötve,
Míg mint a var pereg le napra nap.
________________________________________________
(Baka István Tájkép fohásszal című kötetéből.)