Hullnak a barna-piros levelek,
     leválva a nyár faláról,
          mint elhagyott öreg kazánról
          festék- és rozsdarétegek.
Hullnak a barna-piros levelek;
          a fára varjú száll, s hogy összetörje,
          csőréből koponyákat ejt a kőre,
          s fal édes agyvelőt: dióbelet.
Hullnak a barna-piros levelek,
          ágak közt átszitál a kék üresség:
száraz avarra üvegcserepekként
          Isten halott tekintete pereg.
Hullnak a barna-piros levelek,
     hull a világ, és hullunk véle mi,
          nedvét kiszívó levéltetvei;
ősz van az űrben, a vég közeleg.
________________________________________________
(Baka István Tájkép fohásszal című kötetéből.)