Változatok egy gyerekversre

„Lyukas az ég bársonytakarója,
kirágták a csillag-egerek. ”

Macska-isten odalopakodva
lesi őket; horpasza remeg.

Macska-isten, telihold-pofáju:
fény-bajúsz és kráter-szájüreg…
Kiürült már minden tálka, vályu.
Mi maradt még? Csillag-egerek.

Lyuggatott az égbolt takarója,
örökebb az éhség, mint a fény.
Girhes egerek, ütött az óra,
nem jut többé bársony és remény.

Macska-isten, meddig ér az éhed?
A Tejút már bajszodon remeg.
Bendődbe – a Semmibe – beférnek
még a fölfalt csillag-egerek?

Macska-isten, macska-űr, mióta
leskelődsz az oduink előtt?
Csillag-lyukból ami fény kifolyna,
nyelved nyújtva mind felhörpölöd.

Hízol rajtunk, dögszagú; sugárból
háj lesz benned; a Galaktika
tekerődző bél-spirálisából
ürüléked rottyan: éjszaka.

Hogy az Örök Fényesség ledobja
szemfedőjét, egy remény lehet:
foszlik az ég lyukas takarója,
szétrágjuk mi, csillag-egerek.

(1992)

Az idézett két sort Svetics Ildikó, egy akkor 13-14 éves,
előszállási kislány írta az 1977. évi Kincskereső-táborban.