Nagyon közellé lett a távol,
Már félig benne élek én;
Mint felbontott palack nyakából,
Csurog az édes, égi fény
Napjaim csorba poharába;
S iszom, amíg tart, úgy iszom,
Mint utolsó kancsó borát a
Betyár, ha csendőrtoll-iszony
Lesi az órát ásitozva, –
Mikor vezethet engemet
Az udvarnégyszög-borzalomba,
Ahol akasztófám mered.
Nagyon közellé lett a távol;
És végleges ítéletem:
Csurog-csurog az ég nyakából
Megromlott fényű életem.
—————————————————————
(Baka István November angyalához című kötetéből.)