Ki császárokkal paroláztam és
A világ végén lógattam le lábom
Meglóbál most és fejjel lefelé
A Nixbe ejt le prüsszentő halálom*
A Hajnalcsillag csákómon a gomb
Ragyog fölöttem kőporral sikálva
Hej bolhaként elugráló napok
Viszket az egész Mindenség-kaszárnya
A virradatot véresre vakartam
Az én sebemből fröccsent fény az égre
Negyvenhat évem priccsén kitakarva
Fekszem s a kürtök riadójelére
Várok s vezényszavakra nyergelj! lóra!
Fölébred újra álmából a század
Kardot ragad s a menny Napóleonja
Megfut előlünk nyakában lába
Mint aranyórát elveszti a Holdat
Mint aranytallér elgurul a Nap
S megtorpannak a csontlovak s a holtak
Csillagkép-csatarendbe állanak
S feltündököl akár egy generális
Rendjellel tűzdelt zubbonya az ég
Fogd obsitod vitéz Joannes Háry
Időd kitelt meséidből elég
Ki császárokkal paroláztam és
A világ végén lógattam le lábom
Meglóbál most és fejjel lefelé
A Nixbe ejt le prüsszentő halálom
[*Az első versszak két utolsó sora (valószínűleg helyesen) így szerepel a vers első megjelenésekor a Tiszatáj 1994. áprilisi számában és a szerző által 1995-ben begépelt Tájkép fohásszal c. kötetben is:
„Most engem lóbál fejjel lefelé
A Nixtől prüsszentésnyire halálom”
A November angyalához c. kötet (1995) azonban – feltehetően tévesen – a záró versszak két sorát tartalmazza az első versszak végén is.
Baka Tünde]
—————————————————————
(Baka István November angyalához című kötetéből.)