2008. október 14 – 2009. január 31.
A Fekete Házban megrendezett kiállítás anyagából megjelent egy karcsú kötet
Íróportrék. Szegedi írók – írók Szegeden
címmel a Móra Ferenc Múzeum kiadásában.
A fotókat válogatta és a fülszöveget írta: Lengyel András
A SZEGEDma cikke, 2008. október 14.:
ÍRÓPORTRÉK A FEKETE HÁZBAN
Íróportrék néven nyílik tárlat szerdán a Fekete Házban, a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén. A kiállításon huszonnégy íróról harminc fotó lesz megtekinthető. A képeket Dömötör Mihály, múzeumi fotós készítette, és felvételein legendás, már nem élő művészek portréi mellett ma is alkotó írók képmásával is találkozhatnak az érdeklődők, így az október 15-én 16 órakor nyíló kiállításon egy társaságot alkot Bohumil Hrabal, Fejtő Ferenc, Baka István, Kertész Imre, Nádas Péter és Darvasi László – tájékoztatott Medgyesi Konstantin sajtóreferens.
„Íróportréinak ihletője a dokumentátor kötelességtudata: megörökíteni az elmúló történések egy-egy szereplőjét, mozzanatát. Az események vizuális archívumából azonban utólag óhatatlanul kiválik egy-egy emlékezetes arc, amelynek tulajdonosa nemcsak irodalomtörténeti szempontból érdekes vagy fontos, hanem mint arc, mint egy-egy személyiség koncentrátuma, azaz mint fotó is érdekes” – mondja Lengyel András, a Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténésze, aki szerint minden lehetséges fotótárgy közül a legérdekesebb az ember, aki nemcsak része saját kis- és nagyvilágának, de egyben alakítója is.
Az íróportrék sorozata személyiségtörténeti dokumentáció is. „S a fotó, mely erősebb, mint a szó, azzal, hogy rögzít valami szóval teljesen vissza nem adható, bonyolult személyiségtörténeti összefüggés-rendet, szavak nélkül is bázisát adja önismeretünknek” – véli az Móra-múzeum irodalomtörténésze.
Dömötör Mihály 1980 óta a Móra Ferenc Múzeum fotógráfusa, s munkája egyik része, hogy azokon a szegedi rendezvényeken, amelyek irodalomtörténeti szempontból érdekesnek vagy fontosnak ígérkeznek, ott legyen s fényképezzen. A kiállított portrésorozat egy kis szegedi irodalomtörténet is, hiszen szegedi és Szegedre látogató írókat mutat meg.
Az „Íróportrék” – szegedi írók, írók Szegeden című kiállítást Füzi László, a Forrás főszerkesztője nyitja meg a Fekete Házban (Szeged, Somogyi u. 13.). A tárlat 2009. január 31-ig tekinthető meg.
Baka István portréja a kötetben:
Egyéb cikkek:
- Írók panteonja Szegeden = Kultúra.hu, 2008. október 15.
- Íróportrékból nyílik fotókiállítás Szegeden = Új Könyvpiac, 2008. október 16. [Az eredeti link már nem elérhető, így a cikk gépelt változatát linkeltük a Baka István Alapítvány korábbi oldaláról.]
- Szeged, Móra Ferenc Múzeum – Fekete Ház: Íróportrék január 31-ig. = Magyar Múzeumok, 2008. 6. sz. Körkép. Vidéki kiállítások. 33. p.
- Íróportrékat temetnek Szegeden = Kultúra.hu, 2009. február 8.
- Fekete Ház: Bemutatták az Íróportrék kötetet. = SZEGEDma, 2009. február 10.
- (MTI) Íróportrék – „eltemették” a szegedi tárlatot. = Népújság, Marosvásárhely, február 14. Múzsa, 2. p.