Alekszandr Vvegyenszkij: Ivanovék karácsonya. Kolozsvári Állami Magyar Színház, Stúdióterem

Szerző:

2014. március 18 – november 13.



Rendezte: Urbán András.

Az abszurd dráma szövege itt olvasható: 
Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij:
Ivanovék karácsonya. 
Fordította: Baka István
Színház, 1992. július. 5-11. p.

Bevezető a drámához:
Szőke Katalin: AZ OBERIU és az orosz abszurd
Színház, 1992. július. 1-5. p.

Szórólap a közönség számára ITT

Az előadás színlapja

NÉHÁNY ISMERTETŐ VVEGYENSZKIJRŐL, A KORRÓL ÉS A DARBRÓL:

Idézet a THEATER ONLINE oldaláról:

„A XX. század 20-as, 30-as éveinek orosz abszurd szerzőjét, Vvegyenszkijt hazájában is csak nemrégiben fedezték föl. Az Ivanovék karácsonyát az orosz abszurd irodalom alapvető művének tartják azok, akiknek módjukban állt megismerkedni ezzel az irodalommal. Alekszndr Vvegyenszkij életrajzából a következő tények ismertek: 1904-ben született Szentpéterváron, apja hivatalnok. 1921-ben beiratkozik a petrográdi egyetemre, de tanulmányait nem fejezi be. Futurista költőként indul, az irányzat egyik fiatal reménységének tartják. 1926-ban ismerkedik meg Zabolockijjal és Harmsszal, s megalakítják az OBERIU – Reális Művészet Egyesülése – csoportot. 1926-ban még mindig a képzelt szabadság bűvöletében élve, néhány huszonéves író és költő megalakítja Leningrádban az OBERIU – Reális Művészet Egyesülése – csoportot. A költészet és a próza megújításán kívül különösen a színház és a színpad lehetőségei izgatják őket; nyilvános fellépéseket, ‘happeningeket’ terveznek, próbáikat Malevics Iparművészeti Intézetében tartják. Az OBERIU fénykora az 1928-as év. Ekkor jelenik meg brossúra formájában deklarációjuk, melyben kifejtik művészetfelfogásukat. Baloldali művészekként határozzák meg magukat, ami nem politikai önmeghatározást jelent (az oberiusok különben is lázadó módon apolitikusak), hanem az akkor már üldözött baloldali művészet (az avantgárd) nyílt vállalását. ‘A művészetnek saját logikája van amely nem rombolja szét a tárgyat, de segíti annak megismerését.’ az OBERIU a ‘reális művészet’ jelszavát szintén polemikusan, a realizmussal vitatkozva veti fel: ‘A világot kezünk munkát végző mozdulatával érzékeljük, a tárgyat megtisztítjuk régmúlt idők elenyészett kultúrájának szennyétől.’ 1930-ban végérvényesen betiltják az OBERIU tevékenységét. Az oberiusokat ezután Szamuil Marsak, a szovjet ifjúsági irodalom atyja veszi védőszárnyai alá. A csoport betiltása után Vvegyenszkij is gyermekverseket ír. 1932-ben tartóztatják le először, és Kurszkba száműzik, de bizonyos idő után kiengedik. 1936-ban Harkovba költözik, s ott él 1941-ig, amikor újra letartóztatják, és a táborba menet, útközben pusztul el. 1956-ban rehabilitálják. Vvegyenszkij írásainak túlnyomó része kéziratban maradt fenn. 1980-ban az USA-ban adták ki addig összegyűjtött műveit. Eddig előkerült művei: néhány szabad versben írt „hosszú vers”, több dramatikus jelenet, például a Minyin és Pozsarszkij (1926) és az 1931-ben íródott Ivanovék karácsonya.
A vvegyenszkiji abszurd központi kérdése az idő. A rabságot az ember számára az idő jelenti, mert megismeréséhez az eszközei – a nyelv és a logika tökéletlenek, inadekvátak. A tárgyak és az állatok azonban mintha szabadok lennének az időtől: „arra gondoltam, miért van az, hogy csak az emberi szó van alávetve az órának, a percnek és az évnek, ám a ház, az erdő és az ég mintha az idő mongoljai lennének, hirtelen szabadságot kaptak”. E logikát követve a nyelv abszurditása a rabság, a szabadsághiány kifejeződése.
Az Ivanovék karácsonyának is egyik „főszereplője” a idő. A darab „cselekménye” a születéstől a halálig tart: Karácsony lévén, Krisztus születésétől a Puzirjov (vagy Ivanov?) család tagjainak nyílt színen történő egymás utáni haláláig.” /A dráma 2007-es, Gothár Péter rendezte, Katona József – Kamrabeli előadásáról szóló összefoglalót ld. ITT./

Visky András: Vigyázz magadra! = nemtv.ro, 2014…(?)

„Az Ivanovék karácsonya című előadás a maga provokatív, de minden mozzanatában kifinomult, olykor kifejezetten poétikus színházi eszközöivel azt a kérdést teszi fel, hogy mi maradt nekünk, hétköznapi embereknek, akik tulajdonképpen mindannyian vagyunk, az ideológiák korának lezárultával? Van-e mozgástere a civil embernek a közéletben, amikor azt tapasztalja, hogy senki nem képviseli az érdekeit, kizárólag nyers hatalmi harc folyik? A politikai programok minden egyes mondatából kilóg a manipuláció lólába, a szólás szabadságának megharcolt joga a verbális agressziónak nyit utat, a szabad piacnak nevezett projekt tömegessé tette a szegénységet, a diktatúrák jól ismert eszközei visszatérnek a közéletbe… Az előadás egy későújkori profán misztériumként is értelmezhető: karácsony nem a születés, hanem a halál ünnepévé válik, a halál akarása lesz úrrá mindenkin, mert a jelentés nélküli szavak mindent elpusztítanak, magunkra maradunk tehát a saját igazságunkkal, amit mi sem értünk már. „Vigyázz magadra” – hangzik az előadás karácsonyi éneke: erős, felkavaró pillanat, nincs néző, aki ne vinné magával ennek a fekete karácsonynak a figyelmeztetését.”

Videó
Ivanovék karácsonya a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Részletek az előadásból és interjú Urbán Andrással. A Román Televízió Kolozsvári Magyar Nyelvű Stúdiója, YouTube.

Fotók az előadásról (Forrás: www.huntheater.ro):


Sajtóvisszhang: