Már egyre több eget szorongat
a vékony lomb, s a szürkület
nyálazta törzsre ült a görcsös
árnyakká testesült hideg.
Majd szél támad s gödrök vizében
kegyetlen arcát megmutatja,
s az elsimult tükörre szépen
rászáll a csillagok nyugalma.
Az út két oldalán felálltak,
gyökereik szántotta parton,
a fák. Kifent ágak vigyáznak,
hogy minden ugyanígy maradjon.
E tájban nem vagyok, csak értem,
a fásult égen lóg kabátom,
megóv az is, mint hasztalan,
de eladható szabadságom.
______________________________________________
Baka István Magdolna-zápor című kötetéből