Vadszőlő

                              Arszenyij Tarkovszkij emlékének

Mint házfalat a vadszőlő, befut
És összetart az emlékezetem;
Vagyok, mert voltam, s ennyi épp elég –
Akkor nyitom, ha becsukom szemem.

Ha kifelé bezárul minden út,
Itt legbelül lesz tágasabb a tér:
Puszták, hegyek, melyekre úgy borul
A menny, mint kozmikus lapulevél.

Felkél a Nap s lenyugszik, városok
Sötét utcáin árnyak kóborolnak:
Mind ismerős, és náluk, aki él,
Nem élőbb és nem holtabbak a holtak.

Ki megszólított egykor, már örök
Megszólitás és ifjuság marad,
Míg össze nem roppannak falaim
Vadszőlő-terhű életem alatt.

_______________________________________________________
(A Kormos István és Baka István versei című kötetből.

 Előző oldal               Következő oldal