TALÁLKOZÁSOK A SÁMÁN FIÁVAL

Gennadij Ajgi magyar nyelvű kötete A sámán fia címmel jelent meg 1973-ban. A költő csuvas származású, de 1960 óta oroszul írja verseit. Rab Zsuzsa válogatása mégis csak a csuvas nyelvű kötetekre hivatkozhatott, mert Ajgit második anyanyelvén nem közölték akkoriban, s talán még ma sincs orosz kötete. A csuvasok, akiknek ő lett a legnagyobb költője, az óbolgárok és az egyik hun törzs leszármazottai, szegről-végről rokonaink tehát, már csak ezért is érdekesek számunkra. Történelmük folyamán sohasem rendelkeztek önálló államisággal, a tatár, majd az orosz birodalom fennhatósága alá kerültek, de meg- és túlélték a szovjet korszakot. Gennadij Ajgi anyai nagyapja még sámán (magyar szóval: táltos) volt, s a költő büszke is rá – anyjától még ő is sok varázsigét és ráolvasást hallhatott, melyek beépültek izgalmas, az ősiséget avantgárddal ötvöző költészetébe.
     Gennadij Ajgi 1988 őszén Szegeden járt. A világszerte ismert költőnek, akit Baudelaire-fordításaiért a franciák előkelő irodalmi díjjal tüntettek ki, s aki a magyar költészet legjavát is átültette csuvasra, ez volt az első külföldi útja, s még ezt is csak a gorbacsovi olvadásnak köszönhette. Barátja, Tabajdi Csaba, aki Szűrös Mátyás nagykövetsége idején kultúrattasé volt Moszkvában, hívta meg Magyarországra, s küldte Szegedre. A pártközpont sofőrje a Victor Hugo utca sarkán tette ki őt és orosz feleségét, s anélkül, hogy meggyőződött volna róla, valóban itt van-e a Kincskereső szerkesztősége, elhajtott. Ajgiék az Idegenforgalmi Hivatalba tévedtek, ahol – még csak néhány hete székeltünk mellettük, talán táblánk se volt – nem is hallottak a Kincskeresőről. De azért leültették a kopott orosz turistákat (mi másnak nézhették volna őket?), és némi tanakodás után felhívták az egyetem orosz tanszékét, hátha ott tudnak róluk vagy rólunk. Onnan szóltak nekem. Nem győztem mentegetőzni – főleg a sofőr bunkósága miatt –, de Ajgi legyintett: sokkal nagyobb megaláztatásokhoz szokott hozzá otthon, és azok a hölgyek igazán kedvesek voltak, pedig ő tudja, hogy itt nem nagyon szeretik az oroszokat… A Móra-kollégiumban tartott költői est jól sikerült; a kicsi, sovány, kiálló pofacsontú öregember mindenkit elbűvölt műveltségével, a magyar irodalomban való jártasságával, és azokkal a különös, nehezen követhető avantgardista versekkel is, melyeket a 73-as kötetből és az én friss fordításaimból válogattak össze a versmondók.
     Egy éven belül újra találkoztunk: Moszkvában, a Nagy Imre-temetés előtti napokban. Ajgi akkor jött meg Svájcból, egy nemzetközi költőtalálkozóról, és Franciaországba készült – ennyit változtak az idők alig egy esztendő alatt. De a lakás, ahová meghívott, az orosz értelmiség nyomorát példázta. A mieinknél is nyomorúságosabb lakótelep, három inkább fél, mint egész szoba (a mi mértékünk szerint); az egyikben Ajgi mostohafia, a másikban a menye lakott férjestül-gyerekestül, s a harmadikban húzódott meg ő a feleségével, rozoga bútorok, foszladozó kárpitú székek között, s a lehangoló látványt csak a könyvek mindent elöntő áradata enyhítette. Én nem lepődtem meg ezen, hasonló, könyvekkel zsúfolt nyomortanyákon nemegyszer jártam már otthoni barátaimnál, s tapasztalatból tudom, hogy az orosz értelmiség színe-java ma is úgy él, mint egykor Dosztojevszkij világmegváltó terveket szövögető diákjai. (Ezért is utáltam meg a volgás, dácsás, Sztálin-barokk felhőkarcolókban lakó költősztárokat, akik az ellenzéki szerepében tetszelegtek nyugati útjaikon.)
     Ki tudja, megjelenik-e valaha még az az új Ajgi-kötet, amelyen 1987-88-ban többen is dolgoztunk: Tabajdi Csaba és Cs. Varga István szerkesztőkként, Cseh Károly, Zalán Tibor és én mint fordítók. Addig is vagy ahelyett hadd nyújtsak át ízelítőül néhány, eddig meg nem jelent Ajgi-verset. Mivel a többieké nincs kéznél, saját fordításaimból válogattam.

                       S: Elszenderedve: Az erdő1

                  s körülkerítve –

                  kezemmel
                  ajkaimmal!… –

                  ó titkos
                  (ködbe bútt)

                  ezer torokkal
                  könnyeden

                  lélegző-ékszer:

                  szívélyességben – mely mintha szabadság volna!… –

                  bánatból vagy
                  töméntelenből –

                  (a távol
                  ködébe búva)

                  vagy ama gyöngy mely fogalom csupán –

                  maga a bánat

                                             (1967)

                  Álom-megvilágosodás
                                                N.Cs.-nek

                  de hányszor!…
                  mindig fehéren
                  (akár a lélek)
                  meggyötörsz
                  (de milyen álom-
                  tisztaság!)
                  – és visszatérhet-e az ifjúságom?
                  kínzás-megnembocsátás
                  (akár egy szent feje körül)
                  micsoda ragyogása:
                  (s minden – nem levegő
                  csupán – de fény is)
                  megkettőződsz a szerelemben: lángokként fehérlesz!
                  (s leszel te mindig:
                  mintha lebegnél! –
                  égő-állhatatos az elhagyásban)


                                                                        (1980)

                              Bekapcsolódnak a fenyők is

                  s úgy megnyújtják amplitudóját a lélek-korálnak
                  (FENYŐK FENYŐK FÉLREVERT HARANGOK) –

                  hogy szinte elviselhetetlen!…

                                                                  (1976)

                                    A szélbe
                                                „Volt és megmaradt…”
                                                Jan Szatunovszkij

                                            1.

                  ím tárgyai és meleg árad a tárgyaiból
                  de a lépteiből is
                  és ház-melegétől lesz melegebb a világ
                  és tőle magától
                  szebb otthonosabb ez a föld ha a fű meg a fák
                  az övéi ha eggyé válva ragyognak
                  (s hogy villant örömöm: hisz a tárgyai közti fuvallat
                  akárha csak otthon olyan volt)


                                            2.

                  mint lisztben ülök hiszen oly csudajó                  
                  s bár furcsa lakályos e fagy
                  e világban is óv melegít köpenyem
                  könnyíti a várakozást
                  ez az én örömöm a kemence zuga
                  s a mezőn a burán
                  nem is ismerek én mást (ó szent
                  népem akárha anyám)


                                            3.

                  ím itt az idő (nem is ismerek én mást)
                  s a burán mint lélek a fák közt
                  csak lépteinek melege ahol ő nincs
                  s bármely arc csak akárha a szél hogy rejtse előlem
                  s kínok fénye örökre köröttem
                  azt a hazát alkotja világgá
                  (s mindegyre – akár neszezés! és ott leled őt hol
                  már en-lelke se hajtja igába)


                                                                    (1978)

(Szeged, 1992. április. 17. p.)

_______________________________________________________________________________________________

(A Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések című kötetből)

   ← Előző oldal          Következő oldal 

  1. [A kötetben hibás az „S: elszenderedve: ez erdő” cím.]