Kristálya vágynak és reménynek
Kristálya vágynak és reménynek,
száz hófúvás, száz holdgaras!
Maradjak, menjek, sose kértek,
én hajszoltam magányomat.
Állok mélység felett. Az égen
két griff száll. Kékség tengere.
Ó, hullámok, csipkés enyészet! –
nincs rátok szó és nincs zene.
Kristálya kínnak, feledésnek,
kongó, komor harang-imák!
Hol hold derengi e vidéket,
hol nap forralja, mint a vágy.
Itt állok. S nem lépek a mélybe.
De serlegem Rád emelem.
Iszom bronzát a bornak, és e
bronz fénye boldog énekem.
Dalolok. S nem a keserűség
kottázhatatlan énekét.
Túlérett felhő hozza hűsét,
frissítő záport küld az ég.
Itt állok. Poklaim ledőltek,
nem vesznek rajtam már erőt.
Kristálya légnek és időnek,
ó, vágy- és létezés-erőd!
        Fehér este
Fehér este, fehér este,
fénykalász pereg.
Nem tücsök cirpel felettem,
csengettyű csereg.
Fehér este, fehér este,
birkabégetés.
S gyertyák soraként derengve
áll a kerítés.
Miért susognak a nyírfák
oly bánatosan?
Nékem súgják: végső órád
jő hamarosan.
Jöjjön hát a végső óra,
én nem remegek.
S nem is készítek az útra
kardot, serleget.
Könyv, évfordulók – szivemben
nincs hiú remény.
Hófehér halotti ingem,
ím, felöltöm én.
Fehér este, fehér este,
fénykalász pereg.
És csengettyűként felettem
tücsökszó csereg.
                      Levél
Kertedben emlékezzél majd reám,
hol a hangyák rőt pajzsot hordanak,
s a verebek úgy tárják szárnyukat,
mintha liliom nyitná szirmait.
Hazádban emlékezzél majd reám,
honnan melegebb tájra szálltak a
madarak, s a torony csücskéről az
aranyozott angyal is délre vágyik.
Kertedben emlékezzél majd reám,
ahol gyümölcs-harangok konganak,
lélekharangok,
                         és hálóikat
délkörökből szövögetik a pókok.
Könnyeidben emlékezzél reám,
ahol bilincs-fehér az éjszaka,
s esténként kék mundérba öltözött
paloták őrzik a lépteidet.
                                   Baka István fordításai
(Délmagyarország, 1992. február 1.)
Vissza AZ IDŐ TÉRKÉPJELEI / Viktor Szosznora című oldalra