Szél, te szél
Szél, te szél, aki kisöpröd és
elsöpröd a nyomokat!
Te vörös madárként röpdösés,
átütsz kőhomlokokat.
Hosszúlábú eb, ki zabmező
dűlőútjain szalad.
– Szél, te szél, eszed elveszítő
csipkés rokolyák miatt!
Szél, te bíbor vész, a lázadás
első hírnöke te vagy, –
csélcsap szél, akasztófavirág, –
markomba szorítalak!
Garázdálkodtál már eleget
meredélyen, dúlt havon, –
te – a sálamba tekertelek,
csüngesz most a vállamon.
Véled mi a gaztetteidért
elszámolunk hamarost, –
szél, te bőrkabátos, barna szél,
vörös homlokcsillagos!
(1920. július)
Magdolna
A tíz parancsolat szenével
köztünk tíz máglya ég.
A rokon vér taszít – de nékem
idegen a tiéd.
Evangéliumod korában
lehettem volna egy…
(Idegen vér – a legkívántabb
s a legidegenebb)
Tehozzád minden nyomorommal
vonszolnám magamat, –
fény gyapja! – démoni hajammal
elfedve, olajat
csorgatnék lábadra s a lábak
alá, a földre már…
Folyjanak az adott vágyak,
összeköpködve bár!
Ajkaim s kóchajam habjával
és minden gyönyöröm
nedvével… Hajamba a lábad,
mint prémbe, törölöm.
Szőnyegként lépteid alá
terülök, és te nékem,
kinek a fürtje csupa láng,
mondod: kelj fel, nővérem!
(1923. augusztus)
Menekülés
Rejtőzve zápor függönyébe
sok közönyös szempár elől,
– ó, holnapom! – kémlellek téged,
akárcsak a bombát vető
a vonatot kémleli, még meg-
rettenve robbantás-zajától…
(Iszonya nemcsak az ölésnek
űz minket arcunkat a zápor-
sörénybe fúrni!) Nem a vádtól
rettegés, nem… De füttyök, felhők!
A Holnap teljes gőzzel száguld
a peron mellett, s messzi eltűnt
a Múlt… Ó, áldott Istenem!
Uram! S verődöm füstgomolyba,
mint falba… (Hágcsóra teszem
a lábam – vagy már láb se volna,
se kéz?) Lázálombéli éj
lámpái versztoszlopokon…
Nem szerelem, nem szenvedély,
vonat vagy, véled utazom
az Öröklétbe…
(1923. október)
Ha nézek…
Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje –
így véglegesülhet a vásznon a kép –,
azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is – a fán feledett.
(1936. október)
Baka István fordításai
Délmagyarország, 1991. december 14.
Vissza AZ IDŐ TÉRKÉPJELEI / Cvetajeva önkéntes halála című oldalra