2017. május 30 – 31.
A Baka István Alapítvány 4 fős csapata 2017. május 29. és június 1-je között Csíkszeredában járt, ahol Baka Istvánnal kapcsolatos rendezvények közreműködői voltak.

Május 30-án a déli órákban a MÁRTON ÁRON FŐGIMNÁZIUM dísztermében a hallgatóság megtekintett egy portréfilmet Baka Istvánról, majd a vendégek bemutatták az intézmény tanára, BORSODI L. LÁSZLÓ Maszk és szerepjáték. Baka István költészetei című monográfiáját.
A szerzővel BOMBITZ ATTILA irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszékének vezetője beszélgetett.
A program második felében Baka István tizennégy verse címmel ORBÁN GYÖRGY szekszárdi előadóművész mondta el Baka István verseit.
A házigazda VARGA LÁSZLÓ igazgató volt.
Könyvbemutató, portréfilm Baka Istvánról és versfelolvasás a Márton Áron Főgimnázium dísztermében:
18.00 órakor a Székelyföld folyóirat adott helyet a programnak a felnőtt közönség számára. A házigazda LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ, a Székelyföld főszerkesztője volt.
