A menny kilép medréből, szennyes árján 
felhők – felpuffadt angyaltetemek – 
sodródnak és keringenek, 
a süllyedő nap örvényébe bukva. 
Álarcot vált a város, most a benne 
kiterjedt űrt a villanyfény befutja, 
s mint egy töklámpás, bárgyún és siváran 
pislog a végtelenbe. 
_______________________________________________________
(A Kormos István és Baka István versei című kötetből.
