BESZÉLGETÉS BAKA ISTVÁN GRAVES-DÍJAS KÖLTŐVEL. BESZÉLGETŐTÁRS: DOMONKOS LÁSZLÓ
– Az utóbbi időben a Szegeden élő és a fiatalabb évjárathoz tartozó iróemberek közül alighanem Baka István neve forgott legtöbbet az országos sajtóban. Két éven belul két könyved is megjelent: a Szekszárdi mise, amely prózai írásaidat és a Döbling, ami legújabb verseidet tartalmazza. Tavaly Graves-díjat kaptál; olyasféle elismerést, aminek idősebb költök is bizonyára ugyancsak örülnének. Elismerő kritikák sora látott napvilágot köteteidről; summa summárum, mondhatni, „befutottnak” kezdesz számítani mai irodalmunkban. Gondolom, a sikerek után itt, Szegeden is jócskán nyílt alkalmad részt venni mindenféle rendezvényeken, író-olvasó találkozókon, satöbbi, ahogy az már ilyenkor szokás – szóval…
– … tévedsz. Sehová sem hivtak ebben a városban az utóbbi két évben. Ez itt nem szokás.
– Erősen meglep. Éppen téged, akinek…
– … azt javasolnám, hagyjunk most engem. Nem rólam van szó igazából. Itt van például a Tiszatáj, az ország egyik legszínvonalasabb, legizgalmasabb szellemi műhelye. Szegeden komoly, nagy városi rendezvénynek számító, reprezentáns Tiszatáj-estet utoljára 1974-ben tartottak. Más városokban, például Pécsett, a helyi folyóirat vagy a helyi szerzők folyamatos jelenléte a város szellemi életében nemcsak megszokott, de állandóan a figyelem középpontjába állított dolog is. A hét esztendeje megjelent Gazdátlan hajók-antológia szerzői közül például a város legnagyobb művelődési házában mégis máig csak azok szerepeltek, akik azóta már elkerültek Szegedről. Akik maradtak – Belányi György, Petri Csathó – nem.
– A könyvhéten a szegedieket is „elő szokták venni’: itt a program…
– Igen, most Mocsár Gábort. Megjegyezhetném: ugyan kit, ha már őt sem…? Bennünket ilyenkor, jelképesen vagy szó szerint értelmezve kiültetnek dedikálni. Félre ne értsd: az ember ennek is örül. Ám ha se kötete nem jelent rneg, sem semmiféle más alkalma nem volt évek óta szerepelni ott, ahol él: az érdektelenségben bántóan formálisnak, felszínesnek hat, ha ott ülünk a tűző napon tiz, nagynehezen előkapart kötettel körülvéve, mialatt a pesti íróvendégek író-olvasó találkozókon, esteken vesznek részt.
– Azt hiszem, arra a széles körben tapasztalható jelenségre akarsz hivatkozni, hogy ez a város jó ideje nemigen képes megtartani a saját értekeit. Lehetne hosszan sorolni az eltávozottakat… Ennek szerintem jelentős részben negatív előjelű „szellemtörténeti” okai vannak…
– Nem tudom, így van-e. Mindenesetre pár éve nagyon meglepődtem, amikor az egyik szegedi középiskola engem beszélgetésre hívó diákjainak az iskola vezetősége megtiltotta a találkozót…
– Mit gondolsz, milyen magyarázata lehet az efféle, sok szempontból nagyon is tünetértékű esetnek?
– Magyarázni szerintem nem nekünk kéne. Mindenesetre találtam egy szót: szuperprovincializmus. Mig a „szimpla” provincializmus abszolutizálni kívánja a helyi értékeket, a szuperprovincializmus minden, még országosan elismert értékeket is lebecsül – ha azok helyben keletkeztek.
– Paradoxonnak tűnő, de meggyőző magyarázat… Úgy tudom, nem is vallod magad igazán szegedinek, csak itt élőnek. A Döbling fülszövegében úgy fogalmazol, hogy igazából ma is szülővárosodban, Szekszárdon élsz, bár már több mint tíz esztendeje szegedi lakos vagy. A városhoz a munkahelyed, a Kincskereső szerkesztősége, no meg néhány nagyszerű ember barátsága köt…
nbsp5]– így van. Szegedinek vallom is magam, meg nem is. Nézd, az itt a legnagyobb baj, hogy ez a város többünket inkább csak kifelé vall magáénak. Ha reprezentálni kell. Az. újvidéki tévében képviselhettük Belányival Szeged irodalmát. X vagy Y intézményben nem…
– Vigasztalhatnálak az utóbbi évek országos sikereivel, a szülőföld szeretetével, az idöfaktorral, meg még…
– Nem éppen annak kéne elgondolkodtatónak lennie, hogy mindezek dacára nekem is rosszul esik a szegedi irodalom Szegeden-kívülisége? Nekem talán elhiszik, hogy nem az irodalomból méltán kiszorult dilettánsok nevében beszélek, ha azt mondom, érezni szeretnénk, hogy jobban – mert fölvállaltabban – idetartozunk, hogy mernek, tudnak, akarnak vállalni bennünket ? Tiszatájastul, kötetestül, mindenestül? Ahhoz azonban, hogy itt ne csak lakjunk, de éljünk is, úgy hiszem, valamivel kevesebb gyanakvás és több figyelem lenne szükséges…
Könyvhét idején sem árt alaposabban figyelni. Ezt a tanulságot most sikerek mögött meghúzódó ellentmondások súlya segíthet megfogalmazni.
(Délmagyarország, 1986. május 28. 5. p.)
_______________________________________________________________________________________________
(Kiegészítés a Baka István művei. Publicisztikák, beszélgetések című kötethez)